H-3200 Gyöngyös Mátrai út 36; Telefon: +36 37 518 300; E-mail: informacio@uni-eszterhazy.hu

DOKTORANDUSZOK NYÁRI TÁBORA A GYÖNGYÖSI CAMPUSON

Utolsó módosítás: 2017. augusztus 30.

2017. augusztus 26. és 28. között az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusán rendezte hagyományos nyári táborát a Doktoranduszok Országos Szövetsége.

Idén több mint 100 doktorandusz hallgató gyűlt össze a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSz) és az Eszterházy Károly Egyetem Doktorandusz Önkormányzata (EKE DÖK) által szervezett nyári táborban. A rendezvény célja, hogy főként az elsőéves doktoranduszok számára biztosítson olyan közösségi lehetőséget, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek a doktori képzések rendszerével, szakmai előadásokon tájékozódhatnak az elérhető pályázati lehetőségekről, kapcsolatba kerülhetnek a DOSz tudományos osztályaival és tudományos-szakmai párbeszédet, eszmecserét folytathatnak saját tudományterületük és más diszciplínák fiatal kutatói közösségeinek képviselőivel.

A tábor ünnepélyes megnyitóján elsőként Prof. Dr. Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke köszöntötte a résztvevőket, méltatva a szövetség szerepét a magyar tudományosság jövőjének formálásában.

Dr. Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára a kitartás és az elhivatottság értékeit emelte ki, valamint előadásában bemutatta a Nemzeti Tehetség Program egyre bővülő pályázati lehetőségeit.

Dr. Bujdosó Zoltán, az Eszterházy Károly Egyetem campusokért felelős rektorhelyettese beszédében a tudományos műhelyek fontosságát hangsúlyozta. Hiesz György, Gyöngyös város polgármestere és Rázsi Botond, Eger város alpolgármestere személyes példán keresztül világított rá a hasznosítható tudás fontosságára. Gareth O'Neill, a Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Európai Tanácsának (EURODOC) elnöke bemutatta a szervezetet a megjelent elsőéves hallgatók számára. Dr. Kőmíves Péter Miklós, a DOSz elnöke rávilágított, hogy a szövetség nemcsak szakmai, hanem baráti közösséget is jelent, egyben köszöntötte a tábor nemzetközi vendégeit. Mizera Tamás, az EKE DÖK elnöke a köszöntők sorát azzal zárta, hogy nemcsak a tudományok és a művészetek, hanem azok művelői is mindig otthon érezhetik magukat az Egyetem falai között. Az megnyitó vacsorával folytatódott, amelynek keretében a résztvevők megkóstolhatták az Eszterházy Szőlőbirtok borait.

A tábor második napja interaktív szakmai programmal kezdődött. A doktoranduszok egyebek mellett a doktori képzés reformjáról, az Erasmus+ programról, az Új Nemzeti Kiválóság Programról és a DOSz ősszel induló Sikeres Doktori Életpálya előadássorozatáról tudhattak meg újdonságokat; illetve bemutatkoztak a DOSz tudományos osztályai. A délután közösségi és kulturális programjai között sport- és főzőverseny, valamint népzenei táncház is helyet kapott. Hétfőn a tábor résztvevői hasznos információkkal és feledhetetlen élményekkel gazdagodva, a viszontlátás reményében búcsúztak el egymástól, az Egyetemtől és Gyöngyös városától.

 

Fotó: Kakuk Dániel
Képgaléránkat az egyetem Facebook-oldalán találják meg.


< Vissza