H-3200 Gyöngyös Mátrai út 36; Telefon: +36 37 518 300; E-mail: informacio@uni-eszterhazy.hu

Hallgatói fórumot tartott a GYKRC HÖK

Utolsó módosítás: 2018. október 09.

A Gyöngyösi Károly Róbert Campus Hallgatói Önkormányzata idén is megtartotta a már hagyományosnak mondható hallgatói fórumát. A fórum célja a hallgatók tájékoztatása, valamint az esetleges hallgatói ügyekkel kapcsolatos kérdések megbeszélése.

A fórum Breznyik Benjamin HÖK elnök köszöntőjével kezdődött, majd Dr. Bujdosó Zoltán rektorhelyettes tartott tájékoztatót a megjelent hallgatók számára. Dr. Bujdosó Zoltán kihangsúlyozta, hogy bármikor kereshetik a hallgatók problémáikkal, de a fórum az egyik legmegfelelőbb helyszín és alkalom a felmerült kérdések feltételére. A rektohelyttes összefoglalta az elmúlt két hónap történéseit, eseményeit, valamint kitért az elkövetkezendő időszak fontosabb rendezvényeire, terveire, továbbá szó esett a közelgő ITDK-ról és az Erasmus által nyújtott lehetőségekről is.

Breznyik Benjamin a Hallgatói Önkormányzat által a félév hátralévő részében tervezett eseményekről, a szociális ösztöndíjakról és a Camp Leaders által nyújtott lehetőségekről tájékoztatta a megjelenteket, illetve ismertette az EHÖK és a GYKRC HÖK választási eredményeit is.


< Vissza