H-3200 Gyöngyös Mátrai út 36; Telefon: +36 37 518 300; E-mail: informacio@uni-eszterhazy.hu

Hallgatói majális

Utolsó módosítás: 2019. május 08.

Évek óta hagyomány már, hogy a szorgalmi időszak végéhez közeledve hallgatói nappal egybekötött majálist szerveznek az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campus Hallgatói Önkormányzatának tagjai. Nem volt ez másként idén sem.

Délelőtt focibajnokságon, délután pedig a „Szakok háborúján" mérhették össze tudásukat és ügyességüket a Gyöngyösi Károly Róbert Campus hallgatói. A focikupán 5 csapat vett részt, a szervezők legnagyobb örömére pedig az egyetemisták és az oktatók mellett középiskolás csapatok is neveztek. A szakok közötti vetélkedőn ügyességi feladatokkal és több, csupán a csapattagok együttműködésével megoldandó játékkal is készültek.


A hallgatói önkormányzat célja mind a rendezvény megszervezésével, mind a feladatok összeállításával elsősorban az volt, hogy a játékos feladatok során szerzett közös élmények hatására még szorosabb baráti kapcsolatok alakuljanak ki a szaktársakból verbuválódott csapatok tagjai között.

A napot a könnyű, dzsesszes, sanzonos, népzenei motívumokkal átitatott dalokat játszó Szeder Együttes koncertje zárta.

szöveg, fotó: Nagy Réka


< Vissza