H-3200 Gyöngyös Mátrai út 36; Telefon: +36 37 518 300; E-mail: informacio@uni-eszterhazy.hu

Nyelvgyakorlás Angliában

Utolsó módosítás: 2019. november 05.

Nagy Réka, egyetemünk munkatársa az angliai Portsmouth-ban fejleszthette nyelvtudását. Izgalmas útjáról, különös angol szokásokról is mesél a vele készült interjúban.

– Mikor hallottál először a külföldi ösztöndíj lehetőségéről, és mi motivált abban, hogy belevágj?
– Annak idején, még az Eszterházy Károly Főiskola hallgatójaként hallottam először az Erasmus programról, de akkor még nem volt merszem jelentkezni. Több mint 10 évvel később ismét szembejött velem a lehetőség, ezúttal már az intézmény dolgozójaként. Mivel szeretek utazni, világot látni és mindent megteszek annak érdekében hogy szinten tartsam a nyelvtudásomat, jó lehetőségnek tartottam, hogy ösztöndíjjal 2 hetet tölthetek el egy külföldi nyelviskolában.

– Hova utaztál, kik fogadtak kint?
– Év elején az angliai Portsmouth-ban található LSI nyelviskolát népszerűsítő előadáson hallottam róla, hogy dolgozóként is lehetőség van ösztöndíjjal nyelvet tanulni. Mivel tetszett a város és az intézmény is, már a tájékoztató alatt meghoztam a döntést, hogy jelentkezni fogok. Hogy a lehető legtöbb időt töltsem angol nyelvi környezetben, egy angol házaspárnál laktam két hétig. Nagyon rendesek voltak, este a vacsoraasztalnál tudtunk beszélgetni és nem utolsó sorban nem volt gondom a reggelire és a vacsorára sem. Rajtam kívül egy vietnámi lány lakott még a családnál. Mivel nagyon furcsa akcentussal beszélt, őt az első néhány napban elég nehezen értettem meg, ám ahogy haladtak előre a napok, egyre jobban ment ez is.

– Mi volt az első benyomásod az iskoláról, kikkel tanultál együtt?
– 5,5 órát angoloztam egy nap az iskolában, ami nagyon intenzív volt, de úgy elrepült az idő, hogy észre sem vettem. Nem tudom, jártam-e valaha ilyen szívesen iskolába, mint Portsmouth-ban. A nyelvóráknak teljesen más volt a felépítésük, mint itthon. Nagyon hangsúlyos szerepet kapott a kommunikáció. Cikkeket olvastunk, videókat néztünk és azokról beszéltünk, nagyon interaktív volt. Két hét alatt 4 tanárral volt órám és mivel mindenkinek mások voltak a tanítási módszerei, ez még változatosabbá tette a tanulást. Kis létszámú osztályokban tanultunk, sőt, a második héten délutánonként egyedül voltam diák, így személyre szabott órát tartott nekem a tanárnő. A többi órámon három spanyollal, egy némettel és egy lengyellel voltam egy osztályban. Kis csoportunk a szünetekben és az esti közösségi programokon japán, litván, lengyel és svájci diákokkal is kiegészült.

– Könnyen átálltál az "angolul gondolkozásra"?
– Nemrég a nyelvtanárként dolgozó testvérem is részt vett egy ehhez hasonló nyelvi kurzuson és felkészített, hogy az első napokban nagyon el fogok fáradni. Így is történt. Mielőtt kiutaztam, bíztam benne, hogy nem lesz másik magyar az osztályomban és szűkebb környezetemben sem. A lehető legtöbb időt szerettem volna angolozással tölteni. Szerencsére kevés magyar szót hallottam. Naponta maximum 3 percet beszéltem magyarul az iskola bárjában dolgozó román pincérrel, néha felhívtam a családomat, küldtem naponta egy üzenetet a barátaimnak, de ezt leszámítva a napom hátralevő részében angolul beszélgettem és gondolkodtam. Annyira átállt az agyam, hogy kevesebb mint 1,5 hét után megéltem azt, hogy nem jutott eszembe egy magyar szó, amikor a pincérrel beszélgettem. Nagyon megdöbbentem. Megmondom őszintén, mindig egy kicsit nagyzolásnak tartottam, ha azt hallottam, hogy valaki 1-2 Angliában, vagy Amerikában eltöltött év után már akcentussal beszél, vagy keresi a magyar szavakat. A saját élményem hatására – ami hazaérkezésem után egy baráti beszélgetéskor megismétlődött – határozottan megváltozott a véleményem ezzel kapcsolatban.

– Hogyan töltötted szabadidődet a csapattal, volt-e alkalmad felfedezni a várost?
– Minden délután sétáltam egy nagyot, hogy kiszellőztessem a fejemet és természetesen, hogy felfedezzem a várost. Imádtam a tengerparton hazasétálni! Hétvégén megnéztem egy hadihajó- és egy, a város történelmével foglalkozó múzeumot, és voltam a város ikonikus tornyának, a 170 m magas Emirates Spinnaker Tower kilátójában is. Keddenként és csütörtökönként este részt vettem a közösségi programokon is – ez többnyire vacsora volt – de voltunk például olyan bárban is, ahol több mint 200 kártya és társasjátékkal lehetett játszani. Ez volt a kedvencem.

– Találkoztál különleges angol szokásokkal?
– Mivel imádom a kutyákat, az első, ami szemet szúrt, hogy délutánonként tele volt a város és a part kutyásokkal. Néha még magyar vizslát is láttam, aminek kifejezetten örültem! A másik érdekesség, ami mellett nem tudok elmenni szó nélkül, az az öltözködés. Vettem egy könyvet, ami azt mutatja be kis történeteken és vicces illusztrációkon keresztül, hogy milyenek a britek. Az első oldalon egyből egy elég feltűnő ruhába öltözött lány látható, a képaláírás pedig a következő: „I don't care what people think". Vagyis, nem érdekel, mit gondolnak az emberek. És ez tényleg így van. Legalábbis, ami az öltözködést illeti, biztosan. Nem érdekli őket, hogy mi áll jól nekik, hogy melyik szín melyikkel passzol, hogy a ruha megfelelő méretű-e, hogy illik-e a testalkatukhoz, vagy az aktuális évszakhoz. Láttam például egy párt, akik leszaladtak a boltba kabátban, papucsban és hosszú pizsamanadrágban, aminek az alja be volt tűrve a vastag zoknijukba. Az pedig néhány nap után már meg sem lepett, hogy 10 fokban egy fiatal nőn rövidnadrág volt, téli kabát és pompomos kötött sapka. Amit nagyon nehezen szoktam meg, az a közlekedés volt. A zebrán átkeléskor soha nem tudtam, merről kell várnom az autókat, így inkább mindenfelé néztem, nehogy elüssenek. Sokat segített, hogy a forgalmasabb részeken felfestették az átkelőhelyeknél a földre, hogy melyik irányba kell nézni. Nagyon jó volt azt látni, hogy egyre több cég törekszik a környezettudatosságra. Sok terméken lehetett olvasni, hogy újrahasznosított anyagból készült a csomagolása. Van olyan kávézólánc is, akik kedvezményt adnak, ha valaki többször használatos bögrébe kéri az elviteles kávéját és ingyen megtöltik a vizes palackját annak, aki ezt kéri.

– Miért érdemes szerinted élni ezzel a lehetőséggel?
– Nagyon hálás vagyok, hogy lehetőséget kaptam rá, hogy két hétig Portsmouth-ban tanulhassak. Úgy gondolom, hogy sokat fejlődtem, hiszen a napom nagy részét úgy töltöttem, hogy angolul gondolkodtam és beszéltem. Ennyire intenzív nyelvtanulásra itthon nincs lehetőség. Emellett világot láthattam és sok érdekes emberrel is megismerkedtem. Most arra keresem a megoldást, hogy idehaza is folytathassam a gyakorlást, ugyanis nem szeretném, hogy egy ilyen intenzív kurzus után néhány hét alatt visszacsússzon a kiindulási szintre az angol nyelvtudásom.

Fotók: Nagy Réka


< Vissza