H-3200 Gyöngyös Mátrai út 36; Telefon: +36 37 518 300; E-mail: informacio@uni-eszterhazy.hu

Oklevélátadó ünnepség a Gyöngyösi Campuson

Utolsó módosítás: 2018. február 14.

Az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusán, 2018. február 10-én 153 végzős hallgató vehette át oklevelét vagy igazolását ünnepélyes keretek között. Első alkalommal került sor aranyoklevelek átadására.

Az ünnepség Dr. Bujdosó Zoltán campus főigazgató és Campusokért felelős rektorhelyettes ünnepi köszöntőjével kezdődött. A főigazgató búcsúbeszédében elmondta: őszintén hiszem, hogy a Gyöngyösön végző hallgatók megfognak felelni ez élet követelményeinek, és mindig mindent jobban akaró, másoknak példát adó polgárok lesznek.

Ezt követően az Ünnepi Szenátusülés résztvevőit Bódi László: „Ég és Föld" című dalával köszöntötte Veress Éva és Czakó András, a Káró Színkör tagjai.
A hagyományok szerint búcsúzó hallgatóink átadták az iskola zászlóját az alsóbb évfolyamos hallgatótársaiknak, majd Ádám Patrícia búcsúzott az campus végzős hallgatóitól.

A 40 éves munkaviszonyt ünneplő és nyugdíjba vonuló munkatársakat Dr. Liptai Kálmán és Dr. Bujdosó Zoltán köszöntötte. Jó egészséget, hosszú életet és boldogságot kívántak Dr. Marselek Sándornak, Garamhegyiné Valyon Évának, Papné Kovács Annának és Ferencz Sándornak.

A búcsúzó munkatársakat a KáRó Színkör köszöntötte Reményik Sándor: „Mi mindig búcsúzunk" című versével. A költeményt Veress Éva adta elő, majd Bródy János: „Mindannyian mások vagyunk" című dalát hallhatták a KÁRÓ Színkör tagjaitól, Veress Évától és Czakó Andrástól.

A gyöngyösi felsőoktatás történetében első alkalommal került sor Aranyoklevelek átadására azoknak a hallgatóknak, akik több mint ötven évvel ezelőtt szereztek oklevelet jogelőd intézményünkben, a gyöngyösi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum szőlőtermesztési szakán.

Az okleveleket Dr. Liptai Kálmán az egyetem rektora, Dr. Láposi Réka az Agrártudományi és Vidékfejlesztési Kar dékánhelyettese, Dr. Csáfor Hajnalka a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar dékánja és Dr. Bujdosó Zoltán a campus főigazgatója adta át a végzős hallgatóknak.

 

 

Az oklevelek átadását követően a Gyöngyösi Campus HÖK egykori elnöke, Tóth Sándor Szőlész-borász mérnök szakon végzett hallgató búcsúzott az intézménytől és Gyöngyös városától a végzős hallgatók nevében.

A további képek hamarosan láthatóak lesznek az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusának Facebook-oldalán.

Fotó: Szántó György 


< Vissza